4. Sikátor

 Csend honol a házban. Csupán hangos lihegések csillapítják a kiéheztetett férfi vágyát, miközben a lány maga elé mered, és tűri a benne lüktető tagját. Nem mer sírni, néhány könnycseppet elenged ugyan, melyek az izzadtsággal összekeveredve folynak a mocskos ágyneműre, de a hangja már rég a semmibe veszett. Tudja, hogy úgyse szabadul, csak tűr szótlanul, mígnem a leghangosabb nyögés el nem hagyja a férfi száját.

 - Jól van! – búgja az apa, hozzábújva remegő lányához. – Jól van, többet nem eresztelek el, ígérem.

 Óvatosan végigsimít vörös haján, és még egy lágy csókot is lehel rá. Mintha csak szerelemből tenné, de Airi gyomra majd felfordul.

3. Ismerős hangok

 Ebéd után Hiroto a szobájába vonul, és kulccsal magára zárja az ajtót. Gyűlöli, ha mangarajzolás közben zavarják, főleg most, hogy végre ihletet kapott. Rajzolni kezd, hosszú hajat, nagy, ártatlan szemet, karcsú testet, melyhez nem túl telt idomok párosulnak. Nem tökéletes a női alak, mégis gyönyörű. A ceruza halk sercegését hirtelen hamis, mégis összeillő zongorahangok nyomják el. Hiroto összerándul a rémülettől és a meghökkentségtől, és idegesen lerakja az íróeszközt. Feláll, és lendületesen belöki a székét, aztán hallgatózni kezd. Ismerős dallamok csendülnek fel, néhány félreütött billentyűt leszámítva pedig gyönyörű előadásban. Hiroto ereiben megfagy a vér. Óvatosan nyitja ki, csupán résznyire az ajtót, hogy kinézzen. Airi ül a zongora előtt, teljesen belefeledkezve lendületes játékába. A fekete és fehér billentyűk váltogatása Hiroto dúdolását idézik elő, majd a vámpír egy emlékképet lát maga előtt, vagy csupán a képzelet… A zongora előtt anyja ül, ahogy megfáradt és vézna ujjai elképesztő dinamikussággal csalnak elő megannyiszor ismételt, mégis megunhatatlan dallamokat a már néhol kissé hamissá vált, oly rég használt hangszerből. Hiroto a lány mellé lép, és egy pillanat alatt megszakítja az anyjáról szóló képzeletvilágot.

 - Mit kértem tőled? – kérdezi szelíden, mégis határozottan.

2. Rémálom

 Amint az éjjeli sötétséget felváltják Hiroto tekintetében a rémképek, még a könnyei is elerednek, izzadtan kapálózik, menekülni próbál az álomtól. Vérben ázó tetemek hevernek körülötte, melyek életét ő maga szívta ki. Véreres szemeiben az őrület világít, arcán bárgyú vigyor, kezei közt egy testétől megfosztott fej pihen, mely a sok sebtől teljesen felismerhetetlenné vált. Hirtelen halk suttogást hall, álmában élesebbé vált karmai rémülten fúródnak bele az idegen arcba, melyből megállíthatatlanul csorog a vér.
 - Mit csinálsz, Hiroto? – lép mögé az idegen, kezét óvatosan a férfi vállára fekteti. – Kérlek, hagyd abba!
 Hiroto szemfogai áldozatai vérével átitatott ajkába fúródnak, vigyora elhalványul, de még nem foszlik el teljesen.

1. Hívatlan vendég

 Kop-kop-kop…

 A tolla monotonon kopog az íróasztalon, de ennek semmi értelme, hiszen a lap üres. Hiroto felnéz az órára, és látja, hogy már harminc perce görnyed a füzetem felett, és még semmire sem jutott. Hirtelen dörömbölést hangzik fel a bejárat felől. Idegesen feláll.

 - Ki az? - kiált.

 - Kérem, engedjen be! - hall kintről egy kétségbeesett hangot.

 Odasétál az ajtóhoz, és kinyitja. Egy megázott lány néz rá rémülten, aki körülbelül tizenhat éves lehet, ha nem több egy kicsivel. Nem ácsorog sokáig, arrébb löki a férfit, és átlép a küszöbön.

 - Hé, mit képzelsz? - morogja Hiroto.

 - Csukja be már azt az ajtót, a francba is! - kéri idegesen a lány, miközben ráteríti nedves kabátját az egyik székre az étkezőben.

 Hiroto dühösen engedelmeskedik, majd az idegen felé fordul.

 - Ki engedte meg, hogy be gyere ide? Ez betörés!

 - Maga nyitott ajtót, nem? - kérdezi a lány felszökött szemöldökkel, miközben tekintetében pimaszság csillog.

 A férfi nem felel, csak lerántja vendége csöpögő kabátját a székről, és a szárítóra teríti.

 - Ha elállt a vihar, elmész, ugye? - kérdezi kicsit higgadtabban. 

 - Nem tudom - feleli egyszerűen, hátradobva hosszú, vöröses haját.

0. Éhség

 Az íróasztalánál ül, feszülten temeti fejét kezei közé. A Hiroto előtt lévő lap üres, semmi ötlete nincs az új mangájához. Húsz éves, és már híres írónak és rajzolónak tudhatja magát mérhetetlen tehetségének köszönhetően. Egyedül él, mondván, így csend van és béke, de valójában csak otthonról akart elszabadulni, ahol már-már terrorban élt. Az apja verte az anyját, és néha Hirotora is rátámadt. Az alkohol is rásegített, de nem ez volt a fő ok. Büntetni akarta őket, a házban élő démon miatt. Hogy mert az elkeseredett szülő egy ilyen szörnyeteget világra hozni? Hiroto nem egyszer próbálta a tükör előtt, sírástól és természetétől fogva vörös szemekkel hegyes szemfogait kitörni, de már kisbabakorától kezdve erősebbek voltak a csontjainál is. A szülők emiatt bezárva tartották, iskolába is csak félve engedték el. Pedig sosem bántott embert. Csupán egyszer támadt rá apjára, tizenöt évesen, amikor eltörte édesanyja csuklóját. Dühtől izzó vörös szemekkel és élvezettel mélyesztette bele éles szemfogait a nyakába, és ösztönei vezérlésével addig szívta áldozata vérét, amíg az el nem ájult. A rémület elhitette vele apja halálát, de amitől még inkább megijedt, az az volt, hogy bánat és gyász helyett az öröm érzete költözött belé. Az apja azonban élt, és onnantól olykor még kést is ragadott, mikor már nem pusztán gyűlöletet, de rémületet is érzett fia iránt. Hiroto pedig ezt tizennyolc évíg tűrte, amikor anyja egy általa örökölt házat neki nem adott, hogy szökjön oda, így a fiú őt maga mögött hagyva ezt meg is tette, de azt, hogy édesanyját otthon hagyta apja terrorjában, talán ma is a legjobban bán életében, vámpír mivoltán kívül.